A Microsoft alig néhány órával ezelőtt tette közzé honlapján Internet Explorer 7 böngészőprogramja legújabb előzetes kiadását. A frissen megjelent új Beta 2 verzió az Internet Explorer 7 első kiadását képezi, amely a Windows XP-n kívül már a Windows Server 2003 változaton, illetve a Microsoft operációs rendszereinek 64-bites kiadásain is futtatható.
Ezen kívül ez az első Internert Explorer 7 verzió, amelyhez a Microsoft hivatalosan is támogatást nyújt majd a felhasználók számára, ezáltal is arra bátorítva őket, hogy telepítsék a szoftver új - bár még mindig csak előzetes - kiadását. A szoftver az angol mellett a jövő héten német, finn, arab és japán nyelven is meg fog jelenni, magyar nyelvű kiadás elkészítéséről azonban egyelőre nincs szó.
A Microsoft az új böngésző kiadásával párhuzamosan a IEAddOns.com weblapját is elindította, amelyen a felhasználók egyetlen, központi helyen találhatnak majd rá a szoftverhez készült hasznos kiegészítőprogramok tömkelegéhez. A szolgáltatással a Microsoft újabb indokot szeretne adni a korábban Firefox-ra váltotott felhasználóknak a visszatérésre, közülük sokak számára ugyanis az ingyenes böngészőhöz elérhető hatalmas kiegészítőkészlet volt az áttérés oka.
Az Internet Explorer 7 következő kiadását a felhasználók májusban várhatják majd, az akkor kiadni tervezett Windows Vista Beta 2 részeként. Ez később egy Internet Explorer 7 Beta 3 is követi majd még a végleges változat megjelenése előtt, ennek kiadási időpontjával kapcsolatban azonban egyelőre részleteket nem lehet tudni.
Az Internet Explorer 7 új Beta 2 kiadásának Windows XP, Windows Server 2003, illetve ezen rendszerek 64-bites kiadásain futó változatait az érdeklődők a Microsoft honlapjáról tölthetik le.