Las Vegasban a hét elején került megrendezésre a Microsoft idei Mix konferenciája, amelyen szokás szerint a legújabb webes trendekről és technológiákról szóló előadásokat hallhattak a látogatók. A rendezvény egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó előadását Chris Wilson, az Internet Explorer platformtervezője tartotta, aki az Internet Explorer múltjáról és jövőjéről beszélt a jelenlévőknek.
A Wilson által előadásában érintett területek között volt a Microsoft böngészőjének következő verziója is, amely minden valószínűség szerint az Internet Explorer 8.0 nevet fogja viselni. Bár Redmond az IE jelenlegi, 7-es változatán is fog apróbb fejlesztéseket végrehajtani, azonban a jelenlegi tervek szerint az IE 8-ig nem fog újabb - például 7.1-es vagy 7.5-ös - verziót kiadni.
A platformtervező elmondása szerint az új böngésző tervezésénél és fejlesztésél a Microsoft az egyik legfontosabb szempontként a szabványok a korábbiaknál pontosabb követését fogja kezelni, de jelentős változások lesznek várhatóak a felhasználói felületben, illetve a biztonsággal összefüggésbe hozható területeken is. Wilson a várható legfontosabb technológiai fejlesztések közül a CSS 2.1-es verziójának jobb támogatását emelte ki, de az RSS források kezelésében és az AJAX alapú weblapok kezelésében is komoly változást ígért, és az ún. mikroformátumok támogatásának megjelenésére is lehet számítani. Utóbbi a weblapok szoftverek és robotok általi feldolgozását könnyítheti.
Az Explorer újabb főverziójának kiadásáig a platformtervező szerint még legalább egy év el fog telni, ami azt jelenti, hogy legkorábban valamikor 2008-ban válhat majd letölthetővé a végfelhasználók számára. A jelenlegi tervek szerint a Microsoft egyébként a jövőben is hasonló, valahol egy és másfél év közötti időnként fog böngészőjéből újabb verziókat közzétenni.