A világ legnagyobbjaként számontartott szoftverfejlesztő cég összesen nyolc darab szabadalmát látja megsértve a TomTom termékei - egészen pontosan az azokban futó Linux kernel és bővítései - által. Ezekből kettő a hosszú és rövid fájlnevek kezelésével kapcsolatos, míg egy harmadik a flash-alapú, programozható ROM modulban megvalósított fájlrendszerekről szól.A maradék öt szabadalom általánosabb célú, a navigációval összefüggő eljárásokat ír le, illetve nyújt azok felhasználásának engedélyezésével kapcsolatosan kizárólagos jogot a Microsoft számára.
Ugyanakkor a Linux-ellenes parának némileg ellentmond, hogy a Garmin bejelentette: ő tudomása szerint jelenleg nincs a Microsoft célkeresztjében, "jó kapcsolatot" ápol Redmonddal és nem számíthat hasonló perre, annak ellenére, hogy gyakorlatilag a TomTom-éival közvetlenül versenyző termékeket gyárt és árul, amelyek egy része ráadásul szintén a Linux kernelre épül. Igaz, a cég valószínűleg már korábban kötött licencelési megállapodást a Microsofttal a szóban forgó, jogvédett technológiákról, míg utóbbi elmondása szerint a TomTom gyakorlatilag elutasította Redmond ilyen irányú közeledéseit, ezért volt kénytelen az a peres úthoz folyamodni.
A TomTom egyébként közleménye szerint eleve vitatja a Microsoft szabadalmainak és állításainak jogosságát, és elmondása szerint kész megküzdeni igazáért a tárgyalóteremben is.

