Hamarosan új - a korábbinál jelentősebb - ráncfelvarráson esik majd át a Google keresője. A kaliforniai cég ugyanis már megkezdte az első teszteket keresőjének egy vizuálisan némileg "felturbózott", és mellesleg funkcionálisan is bővült változatával, amely - ha minden jól megy - az új év első napjaitól kezdve akár a szélesebb nyilvánosság számára is hozzférhetővé válhat.
Az új design - amelyről nem lehet nem-észrevenni, hogy legalább részben a Microsoft új Bing motorja inspirálta - többek között színesebb gombokat, valamint egy immár az oldal szerves részéve előlépett opciós sávot vonultat fel, amely a Google szerint egyszerűsíti majd az emberek számára annak megadását és leszűkítését, hogy pontosan mire is kíváncsiak a ma már minden lekérdezésre milliószámra feldobott találatok közül. Ezen kívül - szintén hasonlóan a Bing-hez - az új kereső megpróbál majd alternatív, de a keresett témakörhöz kapcsolódó javaslatokkal is élni, hogy milyen irányban érdemes esetleg még további információk végett a webezőnek körbenéznie.
A megújuló felületen egyszerűbbé válik majd a szöveges mellett a két másik legnépszerűbb: az állóképes ill. videós tartalmak felkutatása is a megadott keresőkifejezésekhez, amelyek közül utóbbiak vonatkozásában például időtartam vagy keletkezési idő alapján is szelektálhat majd a webező, de a csak felirattal ellátott vagy HD minőségű tartalmakra történő szűrés sem jelent majd problémát a Google számára. Ugyanakkor a konkrét keresőkifejezés függvényében további, egyedi opciók is felmerülhetnek - például ételek esetében a kereső a klasszikus találati típusokon kívül pluszban recepteket és a helyi éttermek listáját is felkínálja majd.
A már a kereső jelenlegi változatában is elérhető, azonban jelenleg még csak opcionális és alapértelmezésben kikapcsolt opciósávon kívül állítólag átdolgozásra kerül a keresőlapok felső részén elhelyezkedő, a számtalan Google-szolgáltatást listázó nagivációs sor is, ennek változásairól azonban egyelőre nem lehet sokat tudni.
Azt, hogy a jelenleg tesztelés alatt álló - azaz csak egyes, véletlenszerűen kiválasztott felhasználók által elért - funkciókból mik fognak majd a mindenki számára elérhető új változatba bekerülni, a tesztek során végzett hatásossági mérések döntik majd el. Ha minden jól megy, a jelentős változásokat felvonultató új Google kereső jövő év első napjaitól válik majd elérhetővé bárki számára.