Az egyik közismert tuningoldalnak sikerült szert tennie az Intel még piacra sem dobott új Core i7 990X csúcslapkájának egy példányára, amit 5 GHz-nél is magasabb effektív órajelre tudott feltuningolni. Maga az 5 GHz-es határ áttörése nem számít különösebben nagy újdonságnak - az azonban igen, hogy mindezt extrém trükkök nélkül, pusztán léghűtéssel sikerült megoldani.

Az eredetileg és hivatalosan 3.46 GHz-es frekvencián ketyegő, egyébként hatmagos lapkát az Xtreme Systems egyik szerkesztőjének egészen pontosan 5.23 GHz-ig sikerült feltornásznia, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag 150%-ra sikerült a processzor effektív teljesítményét növelnie. Ráadásul a tesztben felhasznált lapka - bár az Intel soron kívül juttatta el az oldal részére - már nem viselte az "Engineering Sample" (azaz "gyártás minta") jelölést, ami reményt adhat arra, hogy már a végleges gyártásba kerülő termékről van szó, és így a "mutatványt" bárki más is megismételheti majd egy megfelelő alaplap, illetve egy a boltban vásárolt 990X segítségével.

Utóbbiból ugyanakkor az is következik, hogy a lapkát az Intel vélhetően heteken belül - várhatóan december elekén - hivatalosan is bejelenti ill. piacra dobja majd. A korábbi 980X-et leváltó új 990X Core i7 meg nem erősített információk szerint 1000 dolláros - azaz mintegy 190.000 forintos - áron lesz kapható.