xrpq2y OTExMzc1MzIw

A jövőben a mostani néhány helyett akár ezer magos processzorokkal is dolgozhatnak majd gépeink. Legalábbis ezt állítja az Intel, aki kísérleti chipjével végzett vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy akár ilyen magas magszám mellett is működőképes lapkák készíthetők.

"Ez egy olyan architektúra, amely - elméletileg - akár 1000 magig is skálázódhat", közölte Timothy Mattson a chipgyártó egy vezető kutatója a múlt héten New Orleans-ban megrendezett Supercomputer 2010 konferencián. A szóban forgó architektúra megegyezik azokban a 48-magos lapkákban alkalmazottakkal, amelyekből az Intel már több példányt is szétküldött különböző kutató- és oktatóintézet számára, hogy azok speciálisan azon futó megoldásokat és szoftvereket dolgozhassanak ki.

Ugyanakkor az ezres szám fölé már nem nagyon lehet majd növelni a magok számát - vélik az Intel kutatói. Ennél a nagyságrendnél ugyanis már hiába adnak még több magot a processzorhoz, az az által jelentett plusz számítási kapacitás már nem képes ellensúlyozni a maga a magok közötti kommunikációban okozott feldolgozási többletterhet, amely miatt a lapkák teljesítménye effektív ezen a ponton túl - legalábbis ebben az architektúrában - már nem növelhető.

A kérdésre, hogy a hasonlóan magas magszámú processzorok mikortól kerülhetnek majd kereskedelmi forgalomba, az Intel mérnöke nem tudott választ adni.