A Mozilla a verziószámváltás ütemének felgyorsítását hivatalosan úgy indokolta, hogy az a felhasználók érdekeit szolgálja, de teljesen nyilvánvaló, hogy valójában egy marketing-célú döntésről áll a dolog hátterében, amitől a cég vélhetően elsősorban a Chrome ill. az Internet Explorer verziószámainak gyors utolérést reméli. Ez persze nehéz lesz, ha a Google is folytatja a verziózámok irdatlan növelését - a cég ugyanis az elmúlt időszakban gyakorlatilag havonta növelte böngészőjének főverzióját, abban az esetben is, ha szinte semmi lényeges újítást nem vezetett be benne.
![]() |
Azt, hogy pontosan mivel tud majd többet a Firefox 5 a vélhetően még februárban megjelenő 4-es verziónál, egyelőre nem lehet pontosan tudni, de a pletykák szerint elsősorban a hardveres gyorsítás terén kíván majd jelentős fejlesztéseket eszközölni - az ezzel kapcsolatos tesztekben ugyanis böngésző jelenleg nem túl fényesen teljesít versenytársai mellett.


