A svéd hatóságok ismételten
megtagadták, hogy hivatalosan is egyházként jegyezzék be a fájlcserélők által
Kopimism néven alapítani tervezett vallási mozgalmat. Mindezt annak ellenére, hogy a másolást szent cselekedetnek tekintő csoport szerint ennek formailag már semmilyen akadálya sem lehetne.
 |
| A Kopimism szimbóluma |
A "Kopimism Egyháza" bejegyzési kérelmét ugyanis már az év elején
benyújtotta egyszer, amelyet akkor a hatóságok azzal az indoklással dobtak vissza, hogy az nem rögzíti a imádkozás módját - amelynek pontos definiálása a svéd törvények szerint előfeltétele egy új egyház bejegyzésének. A Ctrl+C-t és Ctrl+V-t szent szimbólumoknak tekintő hívők azonban időközben pótolták ezt a hiányosságot új kérelmükben - az illetékes hatóság azonban ennek ellenére megtagadta egyházuk bejegyzését.
A döntés előtt értetlenül álló csoport ugyanakkor nem akarja feladni a küzdelmet, és ismételten bejegyzésüket fogják kérni. Ehhez az erőt hitükből fogják meríteni, mert elmondásuk szerint "egy olyan világ megteremtése, amelyben a másolás nem csak elfogadott, de egyben ösztönzött és elismert cselekedet is, nem csak egy álmunk, de egyben [isteni] elhivatottságunk is".