![]() |
A kutatás eredményei szerint a 3,6 millió, hetente legalább egy alkalommal internetező magyar felhasználó 1%-a tett már ilyet. Emellett a válaszadók 4%-a nyilatkozott úgy, hogy van olyan ismerőse, akiről úgy tudja, hogy telepített már kémprogramot más számítógépére. Ez utóbbi közel 150 ezer felhasználót jelent, akiknek többsége valószínűleg bűncselekményt követ el tettével.
"A kémprogramok felhasználásának jogi szabályozása még fejletlen a magyar jogrendszerben. Ugyanakkor világosan kimondható, hogy törvénybe ütköző cselekményt követ el az, aki az érintett előzetes hozzájárulása nélkül figyeli meg annak számítógépes tevékenységét" - mondja Gönczi Anna ügyvéd, az ESET jogi képviselője. Kiss Zoltán Gergő, az ESET vírusszakértője szerint fontos tudni, hogy a szóban forgó kémprogramok nem azonosak az interneten terjedő, bűnözők által írt kártevőkkel, melyek elsősorban az adatlopást szolgálják.
"A legtöbb esetben kereskedelmi forgalomban kapható, legális szoftverekről van szó, melyek eredetileg azt a célt szolgálják, hogy a felhasználók ellenőrizni tudják velük azt, hogy saját számítógépüket jogosulatlanul használja-e valaki más is" - hangsúlyozza az ESET vírusszakértője, kiemelten hozzátéve, hogy a legfontosabb tudnivaló ezekkel a szoftverekkel kapcsolatban mégiscsak az, hogy általában a felhasználásuk módja teszi őket illegálissá.

