A Mozilla ugyan már tavaly beharangozta ezt a nyilvánvalóan a Google Chrome böngészőjétől "kölcsönvett" ötletet, de mint megannyi, a konkurenseitől megirigyelt fejlesztés esetében, itt is jóval előbb beszélt a cég arról, hogy ilyent ők is akarnak, mint sem hogy képes lett volna ténylegesen megvalósítani azt. Az újítást eredetileg a Firefox 4-ben szerették volna bemutatni, ma már azonban tudjuk, hogy nem hogy abba, de végül a böngésző 5-ös, 6-ös és 7-es kiadásába sem került az bele. Ugyanakkor a jelek szerint végre sikerült odáig jutnia a cég fejlesztőcsapatának, hogy az üres beszédet immár tartalommal töltse meg, és a csendes frissítési rendszert is valóban elkészítse és leszállítsa böngészőjében.
![]() |
| A Firefox - és később a Thunderbird - csendes frissítéséről az új Mozilla Application Updater szolgáltatás gondoskodik majd |
Erre a jelenlegi tervek szerint a Firefox 10-es kiadásában kerül majd sor, ami az aktuális ütemterv alapján végleges változatban jövő januárban válik majd letölthetővé a webezők számára. Korábban azért nem kerülhet sor a csendes frissítések megjelenésére, mert a Mozilla csak ugyanerre a változatra ütemezte be egy előbbi működésének gyakorlatilag elengedhetetlen előfeltételét képező másik fejlesztés: a bővítmények verzióellenőrzési rendszerének teljes átalakítását is. Utóbbi meggátolja majd, hogy minden egyes frissítést követően gyakorlatilag használhatatlanná váljanak a Firefox-ba telepített, annak funkciót bővítő kiegészítő modulok - így már valóban a felhasználó számára észrevétlenül és problémamentesen történhet a böngésző alapkódjának aktualizálása is.
Az ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy a szóban forgó újítás a böngésző minden változatában elérhető lesz -e, vagy csak egyes platformokra korlátozódik majd használatának lehetősége. A Mozilla a csendes frissítéseket taglaló blogbejegyzésében ugyanis csak annak Windows alatti megoldásáról beszél, ahol egyébként egy a rendszerbe integrálódó és a háttérben futó új program, a Mozilla Application Updater Service fog erről gondoskodni.
Utóbbi elengedhetetlen annak érdekében, hogy a felhasználóknak még a Vista-n és a Windows 7 esetében se kelljen még az UAC prompttal se találkozniuk a frissítés közben, és az valóban teljesen csendes és kvázi láthatatlan folyamat legyen.


