A Windows XP lezárta az a folyamatot, amit anno a Windows 95 indított el: az áttérést a 16-bites, parancssorból vezérelt és egyszerre csak egyetlen programot futtatni képes DOS-ról a teljesen 32-bites, grafikus és többfeladatos rendszerre. A Windows 95 és utódjai, a 98 és az ME ebből a szempontból még hibrid rendszerek voltak, amelyek többé-kevésbé sikeresen ötvözték magukban nem csak a két világ előnyeit, de sajnos hátrányait is - a megváltást pedig csak a Windows XP megjelenése hozta el, amely az első, teljesen 32-bites asztali Windows-t képezte.
![]() |
| Az XP volt az utolsó Windows, amely Bill Gates regnálása alatt született meg - a Microsoft alapítója itt éppen a rendszer elkészültét ünnepli, kezében az XP mesterlemezét tartva, 2001. augusztusának elején |
Bár a Windows XP alapját képező NT technológia már közel egy évtizeddel korábban rendelkezésre állt, az csak a Windows szerverekre szánt kiadásaiban: a Windows NT-kben ill. később a Windows 2000-ben jelent meg. Bár utóbbiból a Microsoft kiadott egy munkaállomásokra készült verzióit is, az otthoni felhasználóknak egészen az XP-ig kellett várniuk azzal, hogy egy olyan NT-alapú rendszert kapjanak a kezükbe, amit valóban kényelmesen és jól tudnak használni a gépeiken.
![]() |
| A jól ismert standard Windows XP asztal a mezőt ábrázoló hátérrel és a kukával a sarokban |
A Windows XP olyan újdonságokat hozott a korábbi Windows-okhoz képest, mint az asztal és az ablakok minden korábbinál szebb megjelenését és egyedire szabását lehetővé tevő tématámogatás, a távoli asztalelérés, a rendszer "elrontása" esetén a korábbi állapotra történő visszatérést lehetővé tevő rendszervisszaállítás, a munkamenet megszakítása nélküli gyors felhasználóváltás, a gép villámgyors indítását lehetővé tevő hibernáció, valamint a sokat kritizált, de mára már standarddá vált aktiváció.
![]() |
| A Windows XP hozta el a sokat kritizált aktivációt is az asztali operációs rendszerek világába |
A rendszerhez az idők során három szervízcsomag is készült, amelyek közül a második gyakorlatilag egy új Windows kiadásával is felért, hiszen jelentős biztonsági fejlesztésekkel erősítette a rendszert - köztük egy tűzfallal is, amely végre képes volt az addigra már az otthoni gépeket is meghódító internet felől érkező rengeteg fenyegtés jelentős részével szemben hathatósan megvédeni a felhasználókat és adataikat.
Bár a Microsoft nem hozott nyilvánosságra végleges adatokat, becslések szerint az elmúlt tíz év során a Windows XP-t összesen mintegy 500-600 millió példányban értékesítették - ezzel a világ legtöbb példányban eladott szoftverévé téve azt. Ugyanakkor erről a trónról vélhetően hamarosan letaszítja a Windows 7, amelyből a kiadása óta eltelt másfél év alatt 450 millió példányt adtak el - és valószínűnek tűnik, hogy a Windows 8 jövő év végére várt bemutatásáig még eladnak belóle annyit, hogy megdönthesse az XP rekordját.
A Windows XP forgalmazását ugyan a Microsoft már a múlt évtizedben megszüntette, végleg azonban csak közel két és fél év múlva: 2014. április 8-án küldi majd. A jelenlegi tervek szerint ugyanis ekkor fog a rendszer támogatása teljesen megszűnni, amelyet követően nem lesz javasolt annak futtatása - legalábbis az internetre kötött gépek esetében semmiképpen sem.




