A Google december elején az üggyel kapcsolatban csak annyit volt hajlandó közölni, hogy nincsenek új információik amiket meg szeretnének osztani a nyilvánosságal - és a Mozilla maga is hasonlóan nyilatkozott a hét elején, amikor az egyre intenzívebbé váló újságírói megkeresések hatására végre közölte: "aktív egyeztetéseket" folytatnak, de nekik sincs semmi bejelentenivalójuk. Ez utóbbi gyakorlatilag azt jelenti, hogy a két cégnek még mindig nem sikerült megállapodnia a szerződés megújításáról, aminek hiánya borús jövőt festhet a Firefox számára.
![]() |
| A Mozilla már "belengette" a Google-nak lecserélését a Bing-re - bár kétséges, hogy ez a kererőóriást meghatotta volna |
A Mozilla ugyanis a Google pénze nélkül gyakorlatilag bevételeinek 84 százalékát vesztené el egyik pillanatról a másikra, és egy olyan éves büdzséből lenne kénytelen gazdálkodni, ami még a cég vezetőségének javadalmazására is alig lenne elegendő. A Firefox fejlesztőjének tavaly még 123 millió dollárra rúgó bevételi oldala ugyanis a Google nélkül hirtelen közel 20 milliósra zsugorodna, ami ugyan nem kevés pénz, de a Mozilla 2010-es kiadásainak egy negyedét sem lehetne finanszírozni belőle.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Google-nek nem érdeke magára hagynia a Mozilla-t - még akkor se, ha ez nettó veszteséget jelentene számára, ami adott esetben nem forog fenn, hiszen pármillió dollárt ő is keres az üzleten minden évben. Az együttműködés felmondásával ugyanis a cég lehetőséget adna a Microsoft számára, hogy az egyszerűen helyére lépjen a Binggel a Firefox-ban mind annak alapértelmezett keresőjeként, mind fejlesztésének fő finanszírozójaként is. Ez utóbbi pedig egyrészt a Google keresőjének piacvesztését, másrészt a Microsoft a web feletti befolyásának növekedését jelentené, amelyek mindegyike azt jelentené, hogy Redmond a Google-t utóbbi által már sajátjának hitt csataterén támadhatná meg - akár évek munkáját semmivé tevő sebeket ejtve rajta.
Így szinte biztosra vehető, hogy a Google-nak és a Mozilla-nak végül sikerül majd megállapodnia az együttműködés meghosszabbításában - bár az is valószínűnek tűnik, hogy a Mozilla jelentős engedményekre kényszerül majd ehhez a korábbi évekhez képest. Így például vélhetően immár három évnél rövidebb időre kötik majd csak meg a megállapodást, és esélyes, hogy a Mozilla jutaléka is csökkentésre kerül majd az új megállapodásban.
Ettől függetlenül szinte kizárt, hogy a cég és ezen keresztül a Firefox így vagy úgy - a Google, a Microsoft vagy akár egy harmadik szereplő (pl. Facebook) révén - finanszírozás nélkül maradjon az elkövetkező évben. A távolabbi jövő ugyanakkor kérdéses lesz, hiszen ha a Firefox az elmúlt másfél évben látott piacvesztése tovább folytatódik, néhány éven belül irreleváns tényezővé válhat a weben, amely mellett már se a Google-nek, se a Microsoft-nak nem fűződik majd érdeke ahhoz, hogy tovább életben tartsa azt saját termékei mellett, és az egyszer a Netscape alatt már elbukott böngésző végleg relikviává válhat a web történelmében.


