A képben a nyilvánvalóan a csak a fotó idejére odahelyezett, erősen PR-szagú "Stay Focused & Keep Shipping" (szabadfordításban kb. "Ne kalandozz el és folyamatosan tartsd be a határidőket") feliratú táblán kívül a legfeltűnőbb dolog, hogy nem nagyon látunk falakat, sőt, számos más asztal áll a vezéré társaságában. Ebből arra következtethetünk, hogy az alapító-elnök jelenleg sem rendelkezik külön irodával a cégnél, hanem közvetlenül munkatársai között dolgozik - ami egyébként jól illeszkedik a róla kialakult nyilvános képhez és ahhoz a tényhez, hogy maga is fejlesztő volt eredetileg, hiszen ő írta meg a Facebook eredeti változatát annak a múlt évtized közepén történt létrehozásakor.
![]() |
A másik - némileg utóbbival összefüggő - dolog amit leszűrhetünk a képből az, hogy Zuckerberg a jelek szerint nem igazán nagy híve a gourmet konyhának és a sokcsillagos éttermeknek, és ehelyett inkább az energiaitalokat és a kiszállított kaját részesíti előnyben. Legalábbis erre utal az asztalán ácsorgó Gatorade és a mellett álló műanyag ételesdoboz, amiben nyilvánvalóan a vezető minapi ebédje vagy vacsorája található.
Érdekesség egyébként, hogy a képen több óriási Apple logó is virít a monitorok hátulján - ami arra enged következtetni, hogy a vezető és munkatársai is kedvelik az almás cég termékeit. Ebben a némileg érdekes az, hogy nem az Apple, hanem utóbbi klasszikus ellenségének számító Microsoft az ami viszonylag jelentős részesedéssel rendelkezik a Facebook-ban, ami így - legalábbis a klasszikus PR megfontolások alapján - érdekes felhangot ad a fotónak.


