A New Relic nem kevesebb, mint 5 milliárd darab, a világ legkülönbözőbb tájairól 150.000 különböző weboldalra érkező oldalletöltési kérést - ill. azt, hogy a szóban forgó oldalak megjelenítéséhez mennyi időt igényelnek az egyes böngészők - vizsgált meg március során, majd az így gyűjtött adatok alapján állította fel a gyorsasági sorrendet a webböngészők között. Utóbbi élén a Windows alatt futó böngészők közül a Microsoft Internet Explorer-jének jelenlegi legfrissebb, már végleges változatban is elérhető kiadása, az IE9 végzett, amely nem kevesebb, mint 15%-ot vert rá az öt követő legsebesebb konkurensekre - azaz, ennyivel gyorsabban jelenítette meg átlagosan a weblapokat utóbbiaknál.
![]() |
| A Windows-on futó böngészők között az IE9 egyértelmű felénnyel nyert a konkurensekkel szemben |
A következő három helyre a Firefox jelenleg még fejlesztés alatt álló 14-es verziója, a szintén még ki sem adott Chrome 17, valamint a Firefox jelenlegi legújabb stabil kiadása, a 11-es futottak be, amiktől azonban csak alig maradt el az Internet Explorer 7-es, 8-as és 10-es verziója is. Érdekesség, hogy a Firefox soron következő utáni, 13-as verziója durván lemaradt a listán és csak a 10. helyet sikerült elnyernie, a leggyorsabb IE9-hez képest több mint 36%-kal rosszabb eredményével.
Szintén érdekes, hogy a fenti, a Windows-ra vonatkozóaknál is jobb eredményeket sikerült mérni a MacOS és Linux alatt, ahol a Chrome és a Safari is kb. fél másodpercet volt képes ráverni a leggyorsabb Windows alatt futó böngészőkre az átlagos oldalmegnyitási időkben. A New Relic elemzése ugyan erre nem tért ki, de vélelmezhető, hogy a gyorsabb oldalbetöltés ezeken a platformokon a Flash ill. egyéb bővítményének hiányának volt köszönhető, amik észrevehető mértékben is lassíthatják egyes weboldalak megnyitását.
A cég egyébként hasonló mérést végzett el és rangsort állított fel a mobilböngészők körében is, ahol a Blackberry telefonok Opera Mini-je bizonyult a leggyorsabbnak, amit - jelentős, 100%-os ill. azt meghaladó lemaradással - követtek az iPad, iPhone és Android készülékeken futó böngészők.

