Bár a Microsofton belül már jó ideje szinte minden divíziónál léteztek valamilyen formában nyílt forrású projektek, mindeddig ezek elszórtan, nagyrészt egymástól függetlenül működtek, közöttük pedig semmilyen koordináció nem valósult meg. A frissen létrehozott alvállalat egyik oldalon ezeket a projekteket fogja összefogni a jövőben, másrészt gondoskodni fog a Microsoft kereskedelmi és nyílt forrású törekvéseinek összeegyeztetéséről, valamint a nyílt szabványügyi szervezetekkel történő kapcsolattartástól és egyeztetésről is - ígéri a cég bejelentésében.
A Microsoft szerint ennek eredményeként ügyfeleik még a korábbiaknál is szélesebb választási lehetőségekkel rendelkeznek majd a Microsoft és a nem-Microsoft technológiák összekapcsolására a heterogén környezetekben.
A Microsoft legismertebb korábbi hozzájárulásai a nyílt forrású törekvésekhez a Linux kernel kibővítése, az Apache alapítvány támogatása, valamint a node.js, a PhoneGap és a jQuery Mobile felkarolása voltak.
