Redmond még a múlt héten jelentette be, hogy új rendszeréből alapállapotban hiányozni fog a szivárványszínű korongokon tárolt filmek lejátszásának képessége, amire így csak kiegészítő szoftverek: harmadik felektől származó megoldások, vagy a fizető Media Center csomag telepítését követően válik majd képessé. A cég a szóban forgó képesség eltávolítását azzal indokolta, hogy film-DVD-ket ma már senki nem a PC-jén játszik le, így teljesen felesleges ezt az egyébként jogdíjköteles funkciót meghagynia a Windows 8-ban.
Az ilyen és hasonló költségek kiesése miatt a Microsoft elméletileg úgy csökkenthetné új rendszere árát, hogy saját profiját egy centtel sem kellene rövidítenie. Az olcsóbb Windows pedig - véli a Neowin - versenyképesebb lehetne például az Apple MacOS rendszerének árazásával, amely jóval alatta marad a Microsoft rendszerének; igaz, utóbbihoz a szervízcsomagokat külön, szintén pénzért kell megvenni, nem biztosítja azokat akár több egy évtizeden keresztül is az Apple úgy, mint ahogy azt Redmond teszi a Windows-ok esetében.
A másik ok, amiért a Microsoft olcsóbban adhatná a Windows 8-at a magazin szerint az, hogy a Microsoft az új rendszer esetében az egyszeri licencköltségen túl vélhetően további bevételekre tesz majd szert a felhasználók jelentős részétől az előbbibe épített alkalmazásboltnak köszönhetően. Utóbbin keresztül történő kiegészítő alkalmazások árából ugyanis a Microsoft minden egyes vásárolás során legalább 20 százalékot lecsippent majd magának - amiből bőven finonszorízhatná a Windows egyfajta "ártámogatását", hasonlóan ahhoz, ahogyan például konzolja, az Xbox esetében is teszi ezt, amit szintén minimális profitráta mellett értékesít, és komoly bevételeket csak a gépen futó játékok után kapott jutalékokból realizál.
Az alacsonyabb ár esetén a felhasználók nagyobb része lehetne hajlandó például a korábbi Windows-okról az új Windows 8-ra váltani, ez pedig elkerülhetetlenül nagyobb forgalmat generálna a Windows 8 alkalmazásboltjában is. Ráadásul az ilyen utófinanszírozásos konstrukció nem is lenne idegen a cég jelenlegi stratégiájától sem.
Természetesen, mivel a Windows árképzése elsősorban nem költség-alapon történik, ezért semmi garancia nincs arra, hogy a Microsoft valóban olcsóbban fogja adni az új rendszert, mint elődeit. De egy ilyen lépés minden bizony komoly stratégiai potenciált jelenthetne egy olyan korban, ahol szinte minden második elemző a hagyományos PC-s korszak - és ezzel a Windows-éra - végét jövendöli.
