A Microsoft csütörtökön egy olyan változást jelentett be Windows 7 és 8 rendszerei támogatási ütemtervében, amit minden bizonnyal örömmel fogadnak majd az ezekhez a verziókhoz ragaszkodó felhasználók. Redmond ugyanis közölte: korábbi terveivel ellentétben teljes mértékben támogatni fogja a szóban forgó, korábbi Windows-okat is a legújabb generációs számítógépeken is.

A Microsoft még januárban jelentette be, hogy az Intel új Skylake és az AMD Bristol Bridge processzoraival szerelt gépein a Windows 7 és 8 nem lesz biztonságosan futtatható 2017 nyara után. Ekkortól ugyanis a cég nem tervezett kiadni új frissítéseket a szóban forgó rendszerekhez, amik kompatibilisek lennének az említett hardverekkel.

A cég aztán márciusban ezt úgy finomította, hogy 2017 helyett 2018 nyarára tolta el ezen konfigurációk támogatási időszakának végét, és közölte: a legfontosabb biztonsági frissítéseket egészen a Windows 7, illetve 8 a jövő évtizedben bekövetkező támogatási időszakának lezárultáig fogja biztosítani az inkriminált összeállításokra is.

Az ezen a héten bejelentett változások értelmében azonban Redmond teljes visszavonulót fújt az ügyben, mert közölte: a Windows 7 és 8 a Skylake processzorokon is éppen úgy teljes mértékben támogatott lesz 2020-ig, illetve 2023-ig, ahogy korábbi chipeken is. Így tehát ha valaki a szóban forgó processzorokkal szerelt gépeken futtatja az említett két rendszer valamelyikét, akkor sem kell majd arról elváltania a Windows 10-re, csak azért, hogy továbbra is kapja a frissítéseket.

Ugyanakkor a még ennél is újabb gépeken történő futtatás továbbra is problémás lehet majd. Az Intel által vélhetően az év végén bemutatásra kerülő új Kaby Lake processzorokon, illetve az AMD Bristol Bridge architektúrára épülő lapkáin ugyanis továbbra is csak a Windows 10 lesz támogatott, és a Windows 7 vagy 8 futtatása pedig problémássá vagy akár teljesen lehetetlenné is válhat majd.