A napokban az Intel közleményt adott ki azon, már több hónap óta fennálló jelenséggel kapcsolatban, amire egyre több, a cég Core i7 7700K processzorát megvásároló felhasználó panaszkodott. Utóbbiak szerint a chipek néha minden látható ok nélkül is vészesen magas hőmérsékletre, akár 90 C fokra melegednek, ami eleve aggasztó, de ráadásul meg is akadályozza az egyébként gyakorlatilag erre szánt lapkák túlhajtását.

A processzorgyártó közleményében azonban azt állítja, hogy egyrészt a lapkák tesztelése során ő maga nem találkozott a jelenséggel; másrészt azt, hogy nem támogatja a chipek túlhajtását, így emiatt senki ne is reklamáljon nála.

Egyes mérések szerint még túlhajtás nélkül is veszélyesen forróra melegedhet a csúcslapkaEgyes mérések szerint még túlhajtás nélkül is veszélyesen forróra melegedhet a csúcslapka

A baj dologgal nyilvánvalóan az, hogy a K-típusú, az egyébként sem olcsó lapkáknál még drágábban árult variánsok lényege pontosan az lenne, hogy túl lehet hajtani őket - így végül is teljesen jogosan háborodik fel az, aki ennek ellenére effektív képtelen lesz erre a lapkák melegedése miatt.

Mivel a chipekben felhasznált anyagok egy része 100 fok körüli hőmérsékleten megadja magát, a felhasználói beszámolók szerint néha túlhajtás nélkül is simán 90 fokra melegedő 7700K-k túlhajtása nyilvánvalóan nem opció. Sőt, igazából már a 90 fokos hőmérséklet is durván megrövidítheti a processzor élettartamát, ami azért nem elhanyagolandó szempont egy százezer forint feletti chip esetén.

A fórumokban a felhasználók így most azt javasolgatják egymásnak, hogy a jövőben inkább AMD lapkákat vegyenek és használjanak - azok ugyanis állítólag még jóval magasabb órajelen hajtva sem melegednek fel annyira, mint az Intel problémás chipjei.