A Microsoft csütörtökön, idei BUILD konferenciája másnapján leleplezte a Windows új külsejét, aminek érkezéséről már egy hónapja beszámoltunk. A cég által vékony Fluent Design System-nak (azaz Folyékony Designnyelv-nek) elnevezett stílus a Windows 10 következő, ősszel megjelenő frissítésében mutatkozik majd be a felhasználók számára.

Mint korábban is megírtuk: az új design-nyelv bizonyos értelemben visszalépést jelent a korábban bevezetett Metro/Modern stílustól, aminek végletekig leegyszerűsített formáját, megjelenését és színvilágát némi extrákkal dobja fel. Ezek között árnyékok és fényhatások mellett rengeteg áttűnés és animáció is ott van, amik a Microsoft szerint áttekinthetőbbé teszik majd a megjelenített információkat.

Így fog kinézni a Windows 10 új, Fluent Design felülete (kattintás további képekért!)Így fog kinézni a Windows 10 új, Fluent Design felülete (kattintás további képekért!)

Az új design nyelv Redmond megfogalmazásában öt különböző alapelvre: a fényre, a mélységre, a mozgásra, valamint az anyagokra és a méretekre épít - azaz, ezeket használja a megjelenő információk elválasztására egymástól, a közöttük történő hangsúlyozásra, valamint a felhasználó figyelmének irányítására, illetve visszajelzés küldésére számára.

Az új felület szakít a hagyományos, a Metro/Modern Design-ban a végletekig eltúlzott 2D-s paradigmával, és ehelyett bizonyos értelemben térben - különböző rétegekben - helyezi el az információt. Ez különösen akkor fog nyilvánvalóvá válni a felhasználók számára, ha azok VR- vagy AR-szemüveggel használják majd azt, hiszen itt valóban, térben is elkülönülnek majd egymástól az új design szerint készült felhasználói felületek rétegei.

A Windows 10 új, Fluent Design felületével a felhasználók a rendszer ősszel megjelenő, Creators Fall Update (Őszi Alkotói Frissítés) nevű kiadásában találkozhatnak majd.