Úgy tűnik, hogy a Linux fejlesztői elfogadták a Microsoft azon, múlt heti beadványát amiben a redmondi cég felvételét kérte a nyílt forrású szoftver készítőinek legszűkebb körébe. Redmond így a jövőben az elsők között értesülhet majd minden, a kernelben felfedezésre kerülő súlyos biztonsági résről és problémáról, és időben javíthatja azokat felhőszolgáltatásán és a Windows 10-be épített Linux alrendszerben is.

Ugyan a beadványt nem minden fejlesztő fogadta örömmel, sőt, egyesek kifejezetten ágáltak ellene a Microsoft a múltbeli, a Linux-szal szemben tanúsított ellenségességére hivatkozva, végül nem ezek a hangok kerekedtek felül. A többség szerint ugyanis a vállalat mostanra megváltozott, a közelmúltban többször is tanúbizonyságát tette pozitív hozzáállásának a Linux-szal kapcsolatban, illetve egyébként is mindenben megfelel azoknak a szabályoknak, amik alapján az új tagok felvételéről kell dönteni, így nincs ok visszautasítására.

A Microsoft korábban többek között arra hivatkozva kérte felvételét, hogy felhős szolgáltatásán, az Azure-on immár többen használnak Linux-ot, mint Windows-t, így rendkívül fontos lenne számára, hogy a nyílt forrású rendszermagban azonosított sebezhetőségeket a lehető leggyorsabban, azok nyilvánosan ismertté válása előtt javíthassa.