A Samsung a hét közepén végre bejelentette, hogy mikor fogja kiadni Fold mobilja korábban megígért, javított változatát. Ezek szerint a félbehajtható képernyővel rendelkező készülék továbbfejlesztett változata szeptemberben kerülhet majd az első felhasználók, illetve vásárlók kezébe.

A dél-koreai gyártó a Fold eredeti kiadását még tavasszal tervezte volna piacra dobni, de pár nappal a forgalmazás megkezdése előtt kiderült, hogy a telefon egy - vagy több - fatális tervezési hibával rendelkezett. A hajtható képernyő felső védőrétege ugyanis hajlamos volt elválni rajta annak többi részétől, illetve a kijelző közepe is megtört gyakran már alig egy nap használat után, teljesen használhatatlanná téve a mobilt a továbbiakban.

Így fog kinézni az új, javított Samsung Galaxy FoldÍgy fog kinézni az új, javított Samsung Galaxy Fold

A cégnek emiatt akkor vissza kellett hívnia a készülék már legyártott példányait, és mivel hónapok után sem tudott megnyugtató választ adni arra, hogy mikor fogja tudni ismét piacra dobni annak javított kiadását, a telefon előrendeléseit is visszamondta szinte minden, arra korábban befizető vásárló, illetve forgalmazó.

A Samsung most azt mondja, hogy sikerült az eredeti modell tervezési hibáit kijavítania, és a Fold új kiadása a megerősített csuklómechanizmusnak és képernyőfelületnek köszönhetően már nem fog ilyen könnyen tönkremenni. Ezen kívül a cég a telefon szoftverét is tovább finomította, így az immár még jobban igazodik az egyedi formátumhoz.

Az ugyanakkor egyelőre még kérdés, hogy az előzmények után a Galaxy Fold milyen sikerre számíthat majd a vásárlók körében. A készülék elképesztően magas ára már eredetileg is erősen korlátozta a vásárlók számát, de a korábbi baki miatt lehet, hogy azok, akik amúgy megengedhetnék maguknak és kíváncsiak voltak rá sem fognak már venni a telefonból, hanem inkább valamilyen hagyományosabb kivitelű modellel cserélik le aktuális mobiljukat amikor megunták azt.