A Google, miután idén tavasszal mobilos keresőalkalmazásába is bevezette, hamarosan az utolsó, eddig gyakorlatilag érintetlen területen is elérhetővé teheti az utóbbi években divatba jött dark mód használatát. A napokban ugyanis kiderült, hogy a Google keresőjének asztali kiadásában is elkezdte tesztelni a sötét témával történő megjelenést.

Ebben a változatban a kereső háttere a megszokott fehér helyett értelemszerűen sötétszürke színben "pompázik", az eredetileg fekete szövegek pedig világosszürkén jelennek meg. A Google normál módban színes ikonja színeit teljesen elvesztve monoton világosszürkére vált, és a keresőmező kiemelése is sötétről világosra alakul át. Egyedül a linkek látszanak úgy-ahogy érintetlenek maradni, azok ugyanis továbbra is kéken jelennek meg.

Hamarosan már a Google keresőjének asztali válozatában is lehet majd aktiválni a dark módot (fotó: 9to5google)Hamarosan már a Google keresőjének asztali válozatában is lehet majd aktiválni a dark módot (fotó: 9to5google)

A Google jelenleg csak szűk körben, vélhetően véletlenszerűen kiválasztott felhasználóknál kezdte el tesztelni az új, sötét témát, amit az illetők ráadásul nem is kapcsolhatnak ki. Azt nem tudni, hogy a cég milyen szinten áll az új fejlesztéssel, illetve hogy mikor tervezi azt elérhetővé tenni a webezők szélesebb köre számára is.