A Microsoft a napokban tudatta, hogy végre sikerült kijavítania a Windows 10 egy meglehetősen idegesítő hibáját, ami kisebb pánikolt válthatott ki annak felhasználóiból. Ugyanis amikor a bug előjött, a rendszer egyszerűen közölte a felhasználókkal, hogy ő mostantól számított 1 percen újraindul, ha törik, ha szakad - és utóbbiak jobban teszik, ha villámgyorsan elmentik munkájukat, ha nem akarják elveszíteni azt.

A hibát a Microsoftnak még a Windows 10 tavaly ősszel kiadott 20H2 frissítésében sikerült a rendszerbe belecsempésznie, de az szerencsére csak a felhasználók egy kis részénél jelentkezett. Redmond nem részletezte, hogy mitől függött, hogy egy gépen megjelent -e, de azt igen, hogy az érintett masinákon a bug felfedezését követően letiltotta a frissítést a Windows 10 új verziójára, amit most végre feloldott.

A bugba belefutást követően a gép 1 percen belül újraindult, és a felhasználó ez ellen semmit nem tudott tenniA bugba belefutást követően a gép 1 percen belül újraindult, és a felhasználó ez ellen semmit nem tudott tenni

Redmondnak egyébként egy másik hibát is sikerült javítania rendszerében, ami a felhasználók jelszavait törölte anélkül, hogy utóbbiak megkérték volna őt erre. Ez utóbbinak az a negatív mellékhatása is megvolt, hogy a jelszavak megváltoztatásával a felhasználó a böngészőben eltárolt jelszavait, sütijeit és egyes más személyes adatait is elvesztette, ami miatt problémássá válhatott bejelentkezése más szolgáltatásokba is.

Ugyanakkor ezt a javítást egyelőre még nem tette letölthetővé a cég, hanem az vélhetően majd a holnapi, ehavi foltcsomag részeként válhat majd elérhetővé az érintettek számára.