A Google a napokban ünnepli megalapításának 7. születésnapját, amelynek alkalmából jelentős fejlesztésekkel kedveskedik felhasználói számára. A keresőóriás ugyanis ígérete szerint az indulásakorinak kereken ezerszeresére növeli keresőindexének méretét a jeles alkalomból.
A Google kereső alapötlete két stanfordi hallgató, Larry Page és Sergey Brin agyából pattant ki, akik rájöttek arra, hogy miként lehetséges egy adott témakörhöz legközelebb eső weblapokat gyorsan és viszonylag megbízhatóan az internetes weblapok rengetében megkeresni. Ehhez a különböző weblapok között az összekötő linkek révén létrejött kapcsolati hálózatot használták fel, amely segített számukra a felhasználók által a különböző témákban leginkább megbízhatónak és mérvadónak tekintett weblapok felkutatásában.
A Google 1998 szeptemberében kezdte meg működését, és az akkor forradalmi újdonságnak számító keresési technológiája segítségével - amely a konkurenseknél jóval pontosabb és relevánsabb találati listát szolgáltatott - rövid idő alatt a piac vezetőjévé vált. Az egykor annyi más dotkom-vállakozáshoz hasonlóan gyakorlatilag a nulláról indult cég jelenleg már több, mint 4000 alkalmazotatt foglalkoztat, forgalma pedig az elmúlt évben már a 3 milliárd dollárt is meghaladta.
A cég sikerét jól jellemzi, hogy a közelmúltban sikerrel bonyolította második részvénykibocsátását is, amelynek révén újabb 4 milliárdos tőkét tudott bevonni működésébe. A Google két eredeti alapítója, Larry Page és Sergey Brin egyébként a Forbes éppen a napokban nyilvánossára hozott, a világ leggazdagabb embereit felsoroló listáján a 16. helyen szerepelnek, fejenként 11 milliárdosra becsült vagyonukkal.