A Mercedes-Benz a héten egy mára elhagyatott egykori katonai bázison mutatta be önvezető autója, az F015 egy korai prototípusát. Bár a jármű a Google önvezető autójánál sokkal konzervatívabb formát ölt, még így is bőven futurisztikusnak hat, nem csak külsejében, de belső kialakításában is.

Az autóban ugyanis egymással szembe, illetve befelé lehet fordítani az összes ülést - ezáltal gyakorlatilag egy utazó szobává változtatva azt. A járműnek ráadásul a belső falait is interaktív kijelzőkként képezlik el a cég mérnökei, amik például információkat vagy akár egy filmet jeleníthetnek majd meg az utasok számára az út alatt.

A Mercedes szerint az F015 öt éven belül megjelenhet az utakon - bár nekünk speciel ezt illetően azért erős kétségeink vannak.