Az Apple egykori társalapítója, Steve Wozniak a közelmúltban a Reddit munkatársaival leült egy videós beszélgetésre, amiben a szerkesztők többek között a kezdetekről és arról faggatták, hogy mégis hogyan csöppent a számítástechnika világába.

Az idén már 65 éves Woz az interjú során elmesélte, hogy apja révén ismerkedett meg először az analóg, majd a digitális elektronikával, és hogy tizenéves korában már tic-tac-toe-t játszani képes gépet épített.

Ezen kívül szóba kerül az is, hogy miként találkozott Steve Jobs-szal és miért alapították meg végül az Apple-t, a helyett, hogy egyszerűen csak a HP-nek dolgoztak volna.