A Samsung és Yamaha a napokban egy érdekes koncepcióval álltak elő, aminek keretében a motorkerékpárok szélvédőjét egy okostelefonokhoz kapcsolódó kijelzővé alakítanák át. A két cég a csúcskategóriás autókból már ismert HUD kijelzőtechnológiát hasznosítaná újra a motorokon is, amit azonban itt a műszerek helyett a telefon kijelzőjének egy kvázi kiterjesztéseként alkalmazna.

Így például a szélvédő navigációs információkat közvetíthetne a telefonon futó térképszoftvertől, de értesítéseket jeleníthetne meg SMS-üzenetek vagy hívások beérkezése esetén is. A Samsung szerint ez növelné a biztonságot - szerintünk azonban csak elvonná a motoros figyelmét arról, amire valójában kellene figyelnie közlekedés közben.

A dolog mindenesetre csak koncepcióterv szintjén létezik, és bár megvalósításának nyilvánvalóan semmi technikai akadálya nincs, mint a fentiek miatt mégis inkább arra voksolnánk, hogy ebben a formájában ez biztosan nem fog sorozatgyártásba kerülni.