Bár a Microsoft egykor az informatikát forradalmasító operációs rendszerét, a Windows 95-öt már szinte minden létező kütyüre felhekkelték, az Apple okosórája valahogy mindeddig kimaradt ebből a szórásból. A héten azonban egy fejlesztőnek sikerült az almás időmérőn is futásra bírni a több, mint két évtizedes rendszert.

A Watch ugyan kb. 20x gyorsabb és legalább 10x annyi memóriával rendelkezik, mint egy tipikus PC tette anno a Windows 95 megjelenésekor, ennek ellenére meglehetősen lomhán fut rajta. Pl. jelek szerint még egy többszörösére gyorsított felvételen is több, mint egy percig tart bootolása, aminél azért már egy húsz évvel ezelőtti gépen is rövidebb idő alatt indult el.

Ugyanakkor a szenvedésnek a betöltéssel sincs vége, mert a Start menü megjelenítése is elképesztően lassan történik - a kezelhetetlenségéről az apró képernyőn át már nem is beszélve.

Mindezek alapján jó szívvel nem tudjuk javasolni senkinek, hogy a frissen megszerzett - vagy éppen már megunt - Apple Watch-án annak eredeti rendszerét Windows 95-re cserélje le. És az is valószínűnek tűnik, hogy az almás vállalat sem fogja kütyüje marketingjét ezek után a redmondi rendszerrel való kompatibilitásra felfűzni.