Érdekes módon tennék olcsóbbá a mobiltelefonok gyártását amerikai kutatók, akik mondhatni szokatlan koncepcióval álltak elő ennek érdekében. A MIT munkatársai által kidolgozott mobilok ugyanis saját magukat képesek összeszerelni - ezáltal szükségtelenné teszik azt, hogy embereket foglalkoztassanak összerakásukra.

Mindezt ráadásul nem úgy teszik, ahogy talán elsőre elképzelnénk, hogy ti. valami robotkart vezérelnek, amivel azonos társaikat rakják össze. Ehelyett a mobilok építőelemeit mindössze csak be kell szórni egy pörgő centrifugába, ahol azok ezt követően teljesen önállóan, kvázi maguktól állnak össze egy működőképes mobiltelefonná.

A megoldás jelenleg még eléggé gyerekcipőben jár, és csak meglehetősen durva részek összeállását teszi lehetővé működő egységgé ilyen módon. Ugyanakkor a kutatók abban reménykednek, hogy sikerül a koncepciót kiterjeszteniük, és azt elérniük, hogy sokkal elemibb részekből is képesek legyenek kütyük saját maguk kvázi létrejönni.

Az élőlények léte bizonyítja, hogy ez lehetséges - hiszen minden élő szervezet önmagát szervező és fenntartó folyamatok halmazából áll, amik szintén külső beavatkozás nélkül, önmaguktól "állnak össze".