Az Apple a héten végre megkezdte a hónap elején bejelentett új iPhone 7 modelljei forgalmazását, amely alkalomból az iFixIt munkatársai - sokéves hagyományt őrizve - mindjárt darabokra is kapták az új kütyüt. Az akkurátus szétszedés nyomán végre kiderült, hogy igaz -e a pletya, ami szerint az Apple bennhagyta a jack-aljzatot a készülékben, és csak az annak használatát lehetővé tevő nyílást tüntette -e el előbbi burkolatáról.

Jelentjük: az iPhone 7-ben nyoma sincs a hagyományos fülhallgatók csatlakoztatását lehetővé tevő aljzatnak, hanem annak helyén részben a Home gomb lenyomását visszajelző rezgőmodul, részben pedig egy ún. barometrikus szelep található. Utóbbi feladata a belső nyomásérzékelő működésének biztosítása annak ellenére, hogy a készülék amúgy vízzáró borítással rendelkezik.

A cég ítélete szerint egyébként arra lehet számítani, hogy - ha az alkatrészek minősége nem csökkent - az iPhone 7 kevesebbszer fog meghibásodni, mint elődei, mert a víz- és porálló borítás hatékonyabban akadályozza meg a problémát okozó szennyeződések bekerülését a házba.

Ha ez így lesz, akkor a 7-es verziójában az almás mobil végre talán utolérheti az androidos készülékeket megbízhatóságban - jelenleg ugyanis a széria messze elmarad robotos társaitól.