A Rise of the Tomb Raider a PlayStation 4-re hamarosan megjelenő új, 20. évfordulós kiadása egy rendkívül érdekes újdonsággal fog érkezni. A jelentősen kibővített játékban ugyanis új pályák és küldetések mellett a főhősnő, Lara Croft megjelenését is meg lehet majd változtatni, korábban nem látott módon.

Egészen pontosan arról van szó, hogy a felhasználók megkérhetik majd a játékot, hogy az nem az eredeti ROTR-ban is látható ultrarealisztikus módon jelenítse meg számukra Lara-t, hanem a szexi leányzót a játéksorozat korábbi részeiből ismert öt különböző modell valamelyikével helyettesítse. Ez utóbbiak között ott lesz az első Tomb Raider játék "szuperszögletes" Lara-ja is, ami ugyan furcsán fog kinézni a modern környezetben - de a retrorajongók vélhetően pont ezt fogják ebben élvezni.

A fenti videóban 2:15 után lehet vetni pár rövid pillanatást arra, hogy mégis hogyan is fog Lara a játék által "class skin"-eknek nevezett bőrök valamelyikébe bújtatva kinézni.

A "Rise of the Tomb Raider: 20 Year Celebration" október 11-én fog megjelenni, és egyelőre csak PS4-en lesz elérhető, de később vélhetően PC-re és Xbox-ra is kiadásra kerül majd.