A kameradrónok legismertebb gyártója, a DJI a hét elején egy frissített változatát jelentette be eredetileg még tavaly kiadott Phantom 4 termékének. Az új Phantom 4 Pro számos téren lép komolyan előre elődjéhez képest annak érdekében, hogy még szebb és több légi felvételt lehessen készíteni vele.

A legfontosabb, hogy a szerkezet immár akár 50 km/h-s sebességgel is tud repülni, méghozzá úgy, hogy közben automatikusan ki tudja az útjába kerülő akadályokat kerülni. Bár erre a sebességre az eredeti Phantom 4 is képes volt már, az csak ún. sport módban tudta ezt produkálni, amikor is nem figyelt környezetére, és így egy óvatlan mozdulattal falba vagy fába kormányozva rommá lehetett törni.

Ezen kívül kerek 30 percre növekedett az az idő is, ameddig a drón egyetlen töltéssel a levegőben tud maradni, és beépített kamerájának szenzora is finomításra került. A 20 megapixeles, 60 FPS-ek 4K felvételek készítésére alkalmas érzékelő tágabb dinamikatartományt kapott, így részletgazdagabb, egyben szebb színű képeket tud készíteni.

A DJI Phantom 4 Pro egyetlen rossz tulajdonsága ára: a szuperdrónért ugyanis minimum 1500 dollárt (430 ezer forintot) kell a kasszánál hagyni, de ha mobiltelefon nélkül is üzemelő, beépített kijelzős távirányítót akarunk hozzá, akkor már 1800 dollárt (520 ezer forintot) kell kicsengetnünk érte, még az Egyesült Államokban is.