Jövő tavasszal - sok másik mellett - egy olyan érdekes filmet fognak játszani a mozik, ami a mindennapjainkat egyre jobban elárasztó, és minket a magánszféra utolsó morzsáitól is megfosztó technológia "túltöltés" veszélyeire hívja fel a figyelmet. Arra, hogy ezek segítségével és az emberek állandó megfigyelésén keresztül könnyen és láthatatlanul lehet egy totális diktatúrát kiépíteni.

A "The Circle"-ben (A kör) a Harry Potter sorozatból már jól ismert Emma Watson fogja a főszerepet játszani, aki azonban itt varázspálca helyett egy laptoppal a hóna alatt sétálgat majd, illetve szegődik el egy olyan technológiai vállalathoz dolgozni, amiben lehetetlen nem felismerni napjaink legnagyobb adatbányász technológiai világcégeit.

A film nem is feltétlenül túl távolinak és nem is feltétlenül túl fantasztikusnak tűnő történetében Watson későn fogja felismerni a cég, illetve Toms Hanks által alakított vezetője valódi motivációit - és érdekes lesz megtudni, hogy sikerül -e majd neki valamilyen módon a fenyegető végkifejletet elhárítani.