Bár a Ubisoft már a hónap elején bejelentette, hogy hamarosan újabb résszel bővíti a Far Cry sorozatot, mindeddig ezen a tényen kívül semmit nem árult el az új játékról. Hétfőn azonban a cég kiadott egy videót, amiből legalább az kiderülni látszik, hogy hol is fog játszódni a Far Cry 5 története.

Ezek szerint dzsungelek helyett ezúttal egy amerikai kisvárosba csöppen majd a játékos, ahol azonban talán még az eddigi részekben megismertnél is durvább dolgokkal találkozik majd. Az, hogy pontosan mivel is, a trailerből nem derül ki - az ugyanis leginkább a klasszikus horrorok stílusát követi, amik leginkább csak helyzeti elemekkel, hangokkal, illetve a szemünk sarkából észrevehető apróságokkal érzékeltetik a szörnyűséget, nem pedig premier plánban prezentálják azt.

A Far Cry 5-ről további részleteket a Ubisoft a hét végére, május 26-ára ígér, amikor is vélhetően majd egy bővebb, már a játékból felvett jelenetekből összeállított előzetest is láthatunk majd abból.