A Ubisoft vasárnap közzétette az első hivatalos videót következő Assassin's Creed játékához. A nem kevesebb mint 5 perces klip megerősíti a PC Fórum által már múlt hónapban megírt információt, ami szerint a játék az ókori Egyiptomban fog játszódni - de egy másik érdekességre is fény derít.

Ugyanis az Origins alcímet viselő új részben egy, a korábbi Assassin's Creedekben nem látott elemmel fog bővülni a játék menete. Ennek lényege, hogy a felhasználót küldetései teljesítésében újdonságként egy folyamatosan repülő sas is segíti majd, aminek köszönhetően előre fel lehet majd deríteni a levegőből olyan terepeket, amiket amúgy a földről, a bérgyilkos karakter szögéből nem lehetne belátni rendesen.

Ez teljesen új lehetőségeket fog megnyitni a játékosok előtt, akiknek ugyanakkor az új képességekre szükségük is lesz - hiszen a készítők a pályák tervezése során immár ezzel a plusz lehetőséggel is számoltak.

A Ubisoft sajnos nem árulta el, hogy az Assassin's Creed: Origins mikor fog megjelenni - így csak reménykedni lehet abban, hogy arra az év vége előtt sor kerül majd.