A Ubisoft a napokban zajló E3 konferencián jelentette be, hogy hamarosan folytatást ad ki minden idők eddigi legélethűbb autóversenyes játékához, a The Crew-hoz. A második rész ráadásul egy nem várt módon fogja kiterjeszteni az eredeti játék koncepcióját: benne ugyanis már nem csak autót, de repülőt, sőt, motorcsónakot is lehet majd vezetni.

A terep továbbra is Észak-Amerika lesz, ahol még az eddigieknél is lélegzetelállítóbb tájakon folyhat majd a verseny - immár a föld mellett vízen és levegőben is.

A The Crew 2 pontos megjelenési dátuma nem ismert, csak az, hogy valamikor 2018 elején lehet majd számítani rá, PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.