A Microsoft a napokban végre megkezdte múlt hónapban bejelentett új Surface Laptopja forgalmazását - az iFixIt munkatársai pedig szokásoknak megfelelően mindjárt megpróbálták darabokra kapni azt. Ugyanakkor a szakértők ennek során olyan dologgal találkoztak, amire valószínűleg maguk sem számítottak.

Kiderült ugyanis, hogy az új redmondi laptopot gyakorlatilag lehetetlen megjavítani - legalábbis nem anélkül, hogy közben teljesen tönkretennénk a borítását. A Surface Laptop új divatos alcantara burkolata ugyanis ragasztva van és szakad - de a billentyűk is leesnek róla, ha megpróbáljuk szétszedni azt.

A helyzet az eszköz belsejében sem lesz jobb: ugyanis minden komponens (CPU, RAM, háttértár) oda van forrasztva az alaplaphoz, ráadásul olyan hőpajzsok védik, illetve hűtik őket, amiket szintén lehetetlen eltávolítani róluk.

Ezek miatt minden Surface Laptop-vevő számoljon azzal, hogy ha valami tönkremegy ebben az eszközben, akkor az gyakorlatilag javíthatatlan lesz, és bukja majd a teljes gép árát vele.