A múlt hét végén végre megvásárolhatóvá váltak az Apple a hónap elején bejelentett új iPhone-jai. Ezért - ahogy az ilyenkor lenni szokott - mindjárt fel is bukkantak az új készülékek tesztvideói; köztük azok is, amikben a telefonokat különböző sokkhatásoknak teszik ki, úgymond tartósságuk vizsgálta érdekében.

A fent látható, ebből a fajtából kikerülő videó tanúsága szerint az iPhone 8 ugyan alapvetően jól bírja a gyűrődést, de ennek ellenére érdemes lesz vigyázni rá. A készülék hátlapjának javítása ugyanis drágább lesz, mint a képernyője összetörése; ráadásul az Apple-nek ide sikerült egy új gyengeséget is beépítenie.

Ez a kamera lencséjét védő borítás, ami korábban az igen kemény zafírból volt, most azonban valami könnyebben karcolható anyagból készült, ami miatt nagyobb lesz az esély a sérülésére.