Korábban már mutattunk egy videót arról, hogy egy 10 éves gyerek simán kinyitotta a nála jóval idősebb, ráadásul eltérő nemű édesanyja új iPhone X-ét annak arcfel(nem)ismerő technológiájával, most egy újabb hasonló klippel tudunk szolgálni, ami ha lehet, még durvább tévesztését mutat be az Apple fantasztikus újdonságának.

Ebben az esetben ugyanis még csak nem is közvetlen rokonokról van szó, hanem két féltestvérről, akiket a jelek szerint nem tud megkülönböztetni egymástól az új Face ID technológia, és mindegyiket jogos használójának gondolja.

Az Apple szerint az arcazonosítás biztosabb megoldás, mint a korábbi ujjlenyomat-olvasás volt - ezek a videók viszont egyértelműen direktbe cáfolják ezt. Bár a bőrbarázdákat figyelő megoldás sem volt tökéletes, anya-fiú vagy két féltestvér vonatkozásában biztosan nem tette lehetővé egymás készülékeinek feloldását, és így a védelem kijátszását.