A Samsung a hét közepén egy újabb olyan reklámszpotot tett közzé a weben, aminek megtekintését az Apple-rajongók számára nem javasoljuk, mert félő, hogy fel fog menni a vérnyomásuk tőle. Az új klipben ugyanis a dél-koreai gyártó ismét kifigurázza az almás mobilját - sőt, ezúttal Genius Bar csapatát is.

Ezúttal a kritika alapját az almás készülék letöltési sebessége képezi, ami egy friss mérés szerint átlagosan kb. csak két harmada a Galaxy S9-ének - bár vannak olyan hálózatok, illetve szolgáltatók, ahol a dél-koreai mobil előnye ennél is nagyobb, és gyakorlatilag duplája az iPhone X által produkált eredménynek.

A mostani nem az első alkalom, hogy a Samsung az Apple, valamint készülékei, illetve vásárlói cikizésével próbál saját mobilja mellett kampányolni. A gyártó utoljára májusban tett közzé egy ilyen klipet, ami előtt a tavalyi év végén adott ki egy ilyen videót.