Japán kutatók egy olyan robotot fejlesztettek ki, ami alapvetően eltér az eddig látott társai legtöbbjétől. A szerkezet ugyanis nem kevesebb, mint 32 lábbal rendelkezik - bár ezeket nem éppen a hagyományos módon használja a közlekedésre.

A klasszikus lábak az ízületek mentén történő meghajlításán alapuló módszerével szemben ezeknek a lábaknak ugyanis csak a hosszúságát lehet változtatni, ami azonban tökéletesen elég az új robotnak arra, hogy bármilyen irányban el tudjon indulni velük. Ehhez egyszerűen a kívánt oldalon "visszahúzza" lábait, míg az ellentétes oldalon kinyútja őket - aminek hatására máris elindul.

A kutatók szerint a robot olyan, mozgó talajon is hatékonyan közlekedhet majd, mint pl. a homok vagy a kőzúzalék, amin hagyományos társai elakadnának. Ugyanakkor azt, hogy ő kinek a munkáját tudja majd ezzel elvenni, egyelőre még nem árulták el.