A napokban új készülékkel jelentkezett a Nokia egykori luxusmárkája, a Vertu. A cég új Aster P mobilja ezúttal nincs ékkövekkel telepakolva, de ára így is olyan magas, hogy ahhoz még egy iPhone XS Max is olcsó, szinte alkalmi vételnek tűnik.

Az új Vertu mobil ugyanis már alakiszerelésben is 35.800 jüanba, azaz közel másfél millió forintba kerül. Ami elég szép ár, főleg ahhoz képest, hogy a telefon mindössze egy 4.9 colos, Full HD-s AMOLED kijelzővel, egy Snapdragon 600-as processzorral és alig 128 GB háttértárral érkezik.

Az egyetlen kiemelkedő paraméterét a 6 GB RAM képezi, bár érdekesség benne az is, hogy előlapi kamerája a nagyobb felbontású. Ez ugyanis 20 megapixeles, míg a hátlapi szenzor csak 12 MP-es, ami arra utalhat, hogy a Vertu szerint azok, akik hajlandók ennyit kiadni egy készülékért, jobban szeretik magukat, mint másokat fotózni.

A Vertu Aster P egyelőre csak Kínában rendelhető elő.