A Square Enix alig néhány órával ezelőtt az E3 kiállításon végre leleplezte azt, a Marvel univerzumban játszódó Bosszúállók játékot, aminek érkezéséről már hetek óta susmogtak a verebek. A nemes egyszerűséggel Avengers-nek hívott játékban a felhasználók Amerika Kapitány, Vasember, a Hulk, valamint Thor és a Fekete Özvegy bőrébe bújthatnak majd bele - egyszerre akár négyen is.

Ugyanakkor talán némi csalódást okozhat, hogy a játékban nem pontosan azokat a karaktereket látjuk majd viszont, akiket a filmekből megismertünk - a figurák ugyanis másként néznek ki és másként is hangzanak, mint a vásznon látott társaik. Ennek nyilván szerzői jogi, illetve jogdíj-okai voltak, ami az egyik oldalon érthető - a másikon viszont azért elvesz viszonylag sokat a játék nyújtott élményből.

Ennek ellenére vélhetően sokan fognak örülni így is a videójátéknak, ami azonban csak jövőre fog megérkezni, méghozzá a tervek szerint május közepén - elsőre csak PC-re és streaming platformokra.