Bár napjaikban az elektromos autók egyre népszerűbb választásnak számítanak az új autókat vásárlók körében, minden eddig bemutatott jármű rendelkezik egy közös, nagy hátránnyal. Ez pedig az, hogy "feltankolásukhoz" igen sok ideig kell állni velük, ráadásul jellemzően speciális, direkt erre a célra kifejlesztett kutaknál.

Egy új gyártó azonban most erre a problémára próbál megoldást kínálni frissen bemutatott autójával. A Lightyear One-t ugyanis úgy építették meg, hogy teteje egy óriási napelem legyen, amivel így bárhol, ráadásul elméletileg akár menet közben is töltheti magát az autó.

Bár ez valószínűleg nagyon nem lesz elég a folyamatos, megállás nélküli üzemre, így is jó ötletnek tűnik, ami ha nem is eliminálja, de legalábbis megritkíthatja majd a kellemetlen hosszú és körülményes töltések számát. Az ugyanakkor még kérdés, hogy hányan lesznek tényleg vevők erre, főleg, hogy a Lightyear One-ért már alapfelszereltség mellett is 150.000 eurót (50 millió forintot) kérnek majd és csak 2021-től lehet majd megvásárolni.