A Sony és a Marvel a héten egy olyan új videót adott ki a hamarosan kiadásra kerülő Avengers játékhoz, aminek tanúsága szerint az gyakorlatilag ugyanazt az élményt fogja biztosítani, mint amit a mozikban is kaptunk. A friss klipből ugyanis láthatjuk, hogy miként is lehet majd a Bosszúállók csapatának egyes tagjaival játszani - és az bizony nagyon közel lesz a filmekben látottakhoz.

A játékban minden karakter fog rendelkezni a saját, jól ismert speciális képességével, amit aktívan lehet, illetve kell is majd használni. Így például Hulk bőrébe bújva a földbe csapkodhatjuk majd az ellenségeket, míg Thor Mjölnirrel tudja őket aprítani, Vasember pedig nem csak repülni tud majd, de közben és a kezéből energiatölteket lőhet majd ki.

Ugyanakkor sajnos még egy kicsit várni kell majd, mire ezt magunk is ki tudjuk próbálni, mivel a Marvel's Avengers csak jövő májusban fog PC-re és konzolokra is megjelenni.