Bár azoknak a napoknak, amikor egy iPhone leejtésével milliós nézettségű és dollárezreket termelő videókat lehetett gyártani a YouTube-ra, szerencsére már vége van, ezek szofisztikáltabb változataira azonban a jelek szerint még mindig igény mutatkozik a web népre részéről. Másként nehéz magyarázni, hogy miért gyárt JerryRigEverything még mindig olyan teszteket mobilokról, mint a fenti is, ami gyakorlatilag a készülékek kivégzésével végződik.

A klip egy normális kidobozolós videónak indul, de aztán gyorsan átcsak a csatornán egyébként megszokott formátumra, amiben az éppen áldozatul eső kütyük először különböző, viszonylag finom karcteszteknek, majd kaparásoknak veti alá, végül pedig azok felgyújtási kísérlet alanyává is válnak. A Galaxy Z Fold 2 esetében egyébként viszonylag kis sikeraránnyal, de azért a telefon így is rendesen megszenvedi a procedúrát.

Az egyetlen, szerintünk értelmes rész, illetve konklúziója a videónak az, amiből kiderül, hogy sajnos a Samsung - egyébként érthető okból - még mindig egy olyan anyagból készült filmmel borítja be a készülék képernyőjét, ami annyira lágy, hogy körömmel is maradandó sérülést lehet okozni rajta, ami nagyon nem jól veszi ki magát egy háromnegyed millió forintba kerülő telefon esetében.