A Disney kutatói a napokban egy olyan robot kifejlesztését jelentették be, ami egy első hallásra meglepő képességgel rendelkezik. A szerkezet ugyanis nem gyorsan tud futni, nagy súlyokat emelgetni vagy rendkívül precízen valamit megmunkálni, hanem csak egy triviálisnak tűnő képességet sajátított el: szúrós tekintettel tud nézni.

A kutatók szerint ez ugyanakkor egy abszolút nem magától értetődő képesség, sőt, a legtöbb robot élethűségét és személyiségét pont az veszi el, hogy nem képes meggyőzően - élőlényekhez hasonlóan - az emberek szemébe nézni, illetve velük a szemkapcsolatot tartani. Ugyanakkor a videón látható robot számára ez nem probléma, ez pedig automatikusan sokkal jobban elfogadhatóvá teszi őt az emberek számára.

A fejlesztésnek nyilvánvalóan olyan rendszerek megvalósításában lehet majd jelentősége, ahol valós személyek helyett robotok szolgálják majd ki az ügyfeleket, vásárlókat, adnak tájékoztatást részükre vagy éppen igazítják útba őket pl. egy parkban vagy áruházban.

Ezekben persze már bőrszerű arcot is kapnak majd valószínűleg a robotok, ami a videóban csak azért hiányzik róla, hogy jól lehessen látni, hogy tényleg nem egy valós személyről van szó, illetve hogy annak tökéletlenségei ne vonják el a figyelmet a szemek működéséről.