Bár a Facebook az elmúlt két év során szorgalmasan vezette be a dark mód használatának lehetőségét szinte minden termékében, valamilyen okból ezek közül mindeddig fő mobilos alkalmazása kimaradt. A cég azonban a jelek szerint a napokban végre elkezdte elérhetővé tenni a sötét témát ezen programjában is felhasználói számára.

Az újítás ugyanakkor egyelőre sajnos nem mindenki számára érhető el. Akinél igen, az burgermenüben a Beállítások és adatvédelem pont alatt találja meg a kapcsolót - akinél pedig még nem, annak várnia kell egy kicsit, mire a fejlesztés hozzá is elérkezik majd.

Az alkalmazás ugyanakkor figyelembe veszi a dark módra vonatkozó rendszerbeállításokat is - tehát akinél fixen az van bekapcsolva a mobil operációs rendszerének szintjén, illetve úgy, hogy az automatikusan aktiválódjon éjszakára, azoknál a Facebook app-ban szintén váratlanul és magától megjelenhet majd a sötét téma.