Amerikai kutatók a napokban mutatták be egy olyan robot prototípusát, ami szerintük nagy segítséget nyújthat majd a mindennapokban a mozgásukban korlátozott emberek számára. Az általuk kidolgozott szerkezet ugyanis segít majd az illetőknek felöltözni - de anélkül, hogy eközben maga is potenciálisan veszélyeztetné az illetők tessti épségét.

Bár a reggeli öltözködés magától értetődő lehet az egészséges emberek számára, a végtagsérülésekkel vagy komoly mozgáskorlátozással élők számára sokszor leküzdhetetlen feladatot jelenthet. Nekik jöhet jól majd az új robot, aminek segítségével bármilyen hagyományos ruhát fel tudnak majd venni kvázi egyedül is, egészséges társaikhoz hasonlóan.

A robot működése egyébként szintén sokaknak triviálisnak tűnhet, de a kutatók szerint komoly műszaki problémát képez. Ebbe beleértendő az is, hogy a szerkezetekkel meg kell értetni, hogy az emberek hogyan tudnak az egyes ruhadarabokba bebújni, de az is, hogy a felsegítés során meg kell tanulniuk: hogyan ne okozzanak sérülést az embereknek, miközben ugyanakkor a dolog lényegéből adódóan az illető megérintését sem szabad teljesen elkerülniük.