Bár az Apple hivatalosan csak mintegy másfél hét múlva, szeptember 7-én fogja hivatalosan is lerántani a leplet iPhone telefonsorozata következő generációjáról, mi már most meg tudjuk mutatni, hogy miként fog az egyik modell kinézni az új kínálatból.

Egészen pontosan arról a készülékről van szó, amit vélhetően az Apple majd "purple" (lila) színűként mutat be, de ami a valóságban más színű is tud lenni. A telefon háza ugyanis a jelek szerint kéknek is tud tűnhet, attól függően, hogy a fény hogyan éri, illetve mi magunk honnan tekintünk rá.

Jelenleg nem egyértelmű, hogy az iPhone 14-eknek minden színes változata hasonló kettőséggel rendelkezik -e majd megjelenésében, vagy ez csak az említett modell sajátossága. Az ügyben világosan kb. két hét múlva látunk majd, az új almás telefonok hivatalos leleplezését követően.